Mária és a menye
„A menyemnek köszönhetően az már nem okoz akkora problémát, mint régen.”
„Amikor elvesztettem a kontrollt a húgyhólyagom felett, és eláztattam a párnát a kedvenc székemen, azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. A szék ráadásul nem is az enyém volt. Éppen a fiamnál, Henriknél és a menyemnél, Annánál lábadoztam, mert eltört a csípőm. Nagyon ideges lettem, amikor az unokám nagy felhajtást csinált amiatt, hogy bezárkóztam a vécébe. Próbáltam kimosni a foltot a párnából! Szörnyen kellemetlen volt.
Anna az ajtóhoz sietett, de én elküldtem, mondván, törődjön a saját dolgával. Azt hittem, hogy feledésbe merül az eset, de a menyem kitartó volt.
Az agyamra ment azzal, hogy folyamatosan mondogatta: el kellene mennem orvoshoz. Még mit nem! Nem fogom egy ismeretlen orvossal közölni, hogy nem tudom visszatartani a vizeletemet. Reméltem, hogy a probléma megoldódik, ha meggyógyul a csípőm, de csak rosszabb lett.
Egyik délután Anna utánam jött a konyhába, és elmondta, hogy eldugítottam a vécét a vattáimmal. Azt is elmondta, hogy mindenki tud a problémámról, mert érezni lehet a kellemetlen szagokat. Nagyon felháborodtam, de miután lehiggadtam egy kicsit, belementem abba, hogy Anna elvigyen egy orvoshoz.
A kezelőorvos nagyon kedves volt. Elmondta, hogy hetente legalább három beteg fordul hozzá hasonló problémával. Meglepett, hogy ennyire gyakoriak a vizelettartási panaszok.
Néhány hónappal később még nagyobb szükségem volt a család támogatására. A csípőm állapota sokkal rosszabb lett, és bekövetkezett, amitől féltem: tolószékbe kényszerültem. Nem volt könnyű, de Annával közösen valahogy túléltem. Sőt az állapotom közelebb hozott minket egymáshoz. Végül is érdemes őszintének lennünk azzal, akinek a segítségére szorulunk a fürdőszobában.
A legjobb dolog az, hogy úgy érzem, Anna és az orvos segítségével visszakaptam a méltóságomat. Már nem félek a vizeletszivárgástól és a szagoktól. El tudok lazulni, és szívesen beszélgetek az unokáimmal. Nappal inkontinenciabetétet használok, éjjel viszont pelenkanadrágot, mert attól jobb a biztonságérzetem. Évekig tart még, míg felépülök, és a csípőm is rendbe jön, de nagyon élvezem a családommal töltött időt, és remélem, még sokáig velük lehetek.”
